2016. március 22., kedd

Irgalmas történet az Irgalmasság Évében

Hetedik órában az elsősökkel az udvaron játszottunk, amikor a labda átesett a kerítésen, az utcára. A zárt iskolaudvarról nehéz kijutni, ezért először azzal próbálkoztunk, hogy megszólítjuk az arra járókat, dobják nekünk vissza. Ez egy viszonylag kis utca, kevés forgalommal, így várnunk kellett, amíg az első és a második megszólítható ember arra jött, mind figyelmen kívül hagyva a gyerekek vágyakozó kiáltásait, amibe én is beletársultam. Végül a harmadik, egy középkorú bácsi hajlandó volt megtenni azt a három extra lépést és visszadobta nekünk a labdát. A gyerekek szépen megköszönték, az egyikük még azt is kiáltotta neki, hogy "Isten áldja meg érte!" a bácsi pedig kedvesen jó játékot kívánt, és hogy vigyázzanak ezentúl, nehogy még egyszer előforduljon. Aztán az egyik kisfiú megszólalt mellettem: - Ez teljesen olyan volt, mint az Irgalmas Szamaritánus története. Ott is, csak a harmadik ember segített a bajbajutott társának. Egy darabig még beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogyha felnőnek, majd ne felejtsék el, hogy ők is voltak gyerekek, és dobják vissza a labdát az udvarra, ha szépen kérik. Hazafelé jövet is ez a kis történet járt a fejemben, amikor megpróbáltam átkelni a zebrán. Két BMW nem állt meg (nem vagyok sztereotipizáló alkat, de tényleg sosem szoktak megállni), csak a harmadik autó, egy régi Renault. Remélem, gyerekek, hogy sikerült nektek megtanítanom legalább annyit, hogyha felnőttök, és BMW-tek lesz, ne legyetek ilyenek, ne vesszen ki belőletek az emberi hajlam a kedvességre, jóságra és néhány jó szóra.

2016. március 9., szerda

Imádság a gyerekekért

A gyerekek, akiket az életembe küldtél, Mennyei Atyám, arra emlékeztetnek, hogy az életet élni kell. Különleges egyéniségük felidézi bennem, hogy minden gyermekedet másnak és másnak teremtetted. Energiájuk örömöt hoz, s irigylem végtelen bizalmukat. Add, hogy mindig legyenek körülöttem gyermekek, Uram, s engedd, hogy mindig nyitott legyen feléjük a szívem. Ők emlékeztetnek arra, hogy hogyan is kell élni. 

2016. február 29., hétfő

Összefoglalás a Bírák és Királyok korához 5. osztályosoknak

1. Kit juttatnak eszedbe az alábbi kifejezések?

  1. templomépítés
  2. parittya
  3. nyíratlan haj
  4. hatalmas termetű
  5. nagyerejű
  6. a legfiatalabb
  7. bölcs

2. Asszonyi szó, asszonyi tett. Ki mondta, vagy kivel történt?

a.       Egy kötélen leengedte a kémeket az ablakból, háza ugyanis a város falánál volt.
b.      Mondd meg nekem, miben rejlik az erőd!
c.       Ahová te mész, megyek én is. Ahol te letelepszel, letelepszem én is. A te néped az én népem, a te Istened az én Istenem.
d.      Felesége figyelmeztette, majd leengedte Dávidot az ablakon.
e.       A király fölment a tető teraszára, és meglátott egy asszonyt, aki éppen fürdött.
f.       Amikor értesült Salamon hírnevéről, eljött, hogy találós kérdésekkel próbára tegye.

3. Kik adhatták föl az alábbi táviratokat?

a.       A gyapjú harmatos lett. Stop. Háromszáz harcossal készen állok. Stop.
b.      A ’róka-koma-akció’ sikeres volt. Stop. A filiszteusok gabonájának annyi. Stop.
c.       A szamaraknak nyoma veszett. Stop. Időközben király lettem. Stop.
d.      Izáj! Holnap érkezem. Stop. Fiaiddal találkozni akarok. Stop.
e.       Holnap támadj! Stop. Uriást küld az első sorba! Stop.
f.       Apám tervezte, én építettem. Stop. Holnap templomszentelés. Stop.

4. Kakukktojás

Dávid                         Sámuel                        Sámson                       Saul

5. Mennyire ismered az Ószövetséget? Írd a meghatározás mellé, hogy kiről vagy miről van szó!

a.       Uriás felesége, akivel Dávid házasságtörést követett el. Salamon király édesanyja.
b.      A királyok kora előtt a nép előtt tekintélynek örvendő, vezető személyiségek.
c.       Földtulajdonos Betlehemben, aki feleségül vette Rutot. Utódai között van Dávid király.
d.      Dávid által legyőzött rettenthetetlen filiszteus harcos.
e.       Izrael bírája. Küldetését a gyapjú és a harmat jelét véve fogadta el, és megszabadította népét a midiánitáktól.
f.       Dávid édesapja, Rut és Boász unokája.
g.      A zsidóság legjelentősebb városa. Dávid király tette fővárossá, Salamon pedig itt építette föl a templomot.
h.      Saul fiatalabbik lánya, Dávid felesége, segített Dávidnak megszökni, de megvetette őt, amikor az a frigyszekrény előtt táncolt.
i.        Próféta, aki Isten üzenetét közvetítette Dávidnak, és segítette trónra jutni Salamont.
j.        Rut Betlehemből származó anyósa.
k.      A róla elnevezett könyv egy népies elbeszélést közöl a bírák korából, a moábita özvegyasszony anyósához és Izrael Istenéhez való hűségéről.
l.        Jerikói nő, aki elrejtette Józsue kémeit.
m.    Izrael bírája, és a filiszteusok nagy erejű, rettegett ellensége.

6. Sorolj fel néhány Bírát Izraelből! Húzd alá, melyik volt a legjelentősebb (aki királyt adott Izraelnek)!           

7. Milyen példával szemléltette Nátán próféta Dávid bűnét? Milyen állat szerepel a példázatban?

8. Írd a megfelelő királyhoz az alábbi szavakat:

bölcsesség; Uriás; hárfa; Sába királynője; Izáj; féltékenység; templomépítés; első király; zsoltárok; búskomor hangulat; apja szamarai; gazdag palota.

Saul
Dávid
Salamon









9. Melyik király családjából fog származni a Megváltó?

10. Melyik az igaz? Húzd alá!
A bírák csak...
... bírók.
... népük vezetői.
... királyok.

Források:
Dr. Obbágy László: "... az Írások szerint" Görögkatolikus Hittankönyvek 5. kötet 
"Játszani is engedd..." Rejtvények, játékok, feladatok a katekézishez. 
Mindkét kötet a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola gondozásában jelent meg 1998-ban. 

2016. február 20., szombat

A virágzó középkori élet Európában feladatlap összefoglaláshoz, témazáróhoz

Korosztály: 7. osztály
Egyháztörténelem

1. Miért nevezzük a X. századot a sötétség századának? 

2. Írd le hogyan történt a „nagy” egyházszakadás!

3. Kösd össze a fogalmat a jelentésével!
legátus
a Szentföld visszafoglalására indított nagy katonai vállalkozások a XI-XII. században
invesztitúra
a katolikus egyház törvényszéke a középkorban az eretnekség üldözésére és felszámolására
keresztes hadjáratok
nagyobb vallási közösségből kivált, attól elszakadt csoport
eretnek
a középkor meghatározó vallási filozófiai irányzata, egyik fő vonása a vitatkozó szellem, legnagyobb tudósa Aquinói Szent Tamás
inkvizíció
a XI. század nagy reformmozgalmának egyik fő törekvése, amely fel akarta számolni a világi uralkodók azon szokását, hogy egyházi személyt (püspök, pap) iktassanak be
szekta
küldött, rajtuk keresztül tartotta fenn a pápa a kapcsolatát az európai királyi udvarokkal
skolasztika
az egyház tanításától eltérő tévtanokat valló és hirdető személy
4. Mikor volt a Canossa-járás és mit jelent?          
5. Húzd alá   a.  pirossal, melyek a szerzetesrendek    b. kékkel, hogy melyik a magyar alapítású
premontrei, ciszterci, domonkos, bencés, ferences, albigens, flagelláns, pálos
6. Egészítsd ki Szent István király családfáját!


7. István tettei közül húzd alá azokat, amelyek a keresztény vallás terjesztését szolgálták!
Bevezette a tizedet. – Legyőzte Koppányt. – Legyőzte a német császárt. – Feleségül vette Gizellát. – Elrendelte, hogy tíz falunként építsenek templomot. – Vármegyéket szervezett. – Királyi koronát kért a pápától. – Előírta a templomi szertartás alatt fecsegők megbüntetését. – Földet adott a nyugati vitézeknek. – Ezüstpénzt veretett. – Püspökségeket alapított. – Megvakítatta Vazult.
8. Kösd a neveket és eseményeket a megfelelő keresztes hadjárathoz!

1. hadjárat (1096-1099) 
                      Latin Császárság
                     Oroszlánszívű Richárd
                     III. Ince és a velenceiek

2. hadjárat (1147-1149) 
                     Bouillon Gottfried
                     Jeruzsálemi királyság
                     Balduin

3. hadjárat (1189-1192) 
                     Szent Bernát szervezte
                     Rőtszakállú Frigyes német császár
                     II. Fülöp francia király

4. hadjárat (1202-1204) 
                    francia lovagok
                    Jeruzsálem elveszett
                    fegyverszünet Szaladinnal
9. Jellemezd Árpádházi Szent Erzsébetet!
10. Jellemezd Assisi Szent Ferencet!
11. Írd le mi jellemezte a virágzó középkori életet Európában!
12. Húzd alá a kakukktojást!
a. Szent Imre    Szent István      Szent Gellért      Szent László
b. Assisi Szent Ferenc        Szent Domonkos       Boldog Özséb      Szent Gellért
c. Zsófia            Erzsébet           Margit                 Gizella
d. Oroszlánszívű Richárd          Rőtszakállú Frigyes         Boullion Gottfried            II. Frigyes

Árpád-házi szentek feladatlap

Korosztály: 6-7. osztály
Egyháztörténelem

1. Válaszolj a kérdésekre!
                                                                                                                 
Honnan származott Boldog Gizella?
…………………………………………………………………………………………………………………
Kinek volt a felesége, hogy hívták a fiát??
…………………………………………………………………………………………………………………
Ki volt Szent Margit édesapja?
…………………………………………………………………………………………………………………
Miért ajánlották fel a szülei Istennek?
…………………………………………………………………………………………………………………
Hogy hívták régen a Margit-szigetet?
…………………………………………………………………………………………………………………

2. Karikázd be az igaz állítások betűjelét!

a.  A szentek a mennyországban vannak.
b. A szentek a megdicsőült Egyház tagjai.
c. A pokolban is vannak szentek.
d. A keresztségben védőszentet kapunk.
e. Nem baj, ha a védőszentünkről semmit sem tudunk.
f. Védőszentünk közbenjár értünk, segít minket.
g. A szentek olyan emberek, akik tiszta szívvel haltak meg.
h. Mindannyiunknak úgy kell élnünk, hogy mi is szentek legyünk.
i. Szent Imre nevelője Szent Gellért püspök volt.
j. Szent Imre szülei Szent István és Boldog Gizella voltak.
k. Ő a magyar ifjúság védőszentje.
l. Liliommal a kezében szokták ábrázolni.
m. Szent Erzsébet szelíd, türelmes kislány volt.
n. Szent Erzsébet II. András király lánya volt.
o. Türelemmel, szeretettel törődött a szegényekkel és a betegekkel.
p. Gyakran ábrázolják rózsával a kötényében.

3. Kösd össze az összetartozó szentet és az évszámokat!

Szent István
1046-1095
Boldog Gizella
1242-1270
Szent Imre
1007-1031
Szent László
970-1038
Szent Erzsébet
1207-1231
Szent Margit
980-1059


4. Húzd alá kékkel, hogy mi jellemző Szent István és pirossal, hogy mi Szent László királyra!


államalapító, I. Béla magyar király fia, első magyar király, daliás termetű és egyenes jellemű, II. Szilveszter pápától kapta a koronát, fegyverforgatásban jártas és művelt, felesége Boldog Gizella, halála után sírjánál számtalan csoda történt, jobbja nemzeti ereklyénk, fia Szent Imre, hősiességével és imádságos életével kivívta az emberek tiszteletét, hazánkat a Szent Szűznek ajánlotta fel

2016. február 19., péntek

Az Úr Jézus a szamáriai asszonnyal beszélget

Elég ritka és nehéz téma, ezért is örültem meg, amikor valahol Pinteresten megtaláltam ezt a képet (némi angol tudás szükséges hozzá/google fordító hasznos). 

Ezen kívül a Titus Hitéleti Alapítványnak van egy kis rejtvényes színezője, amit használok hozzá. Erről csak egy fényképet tudok megosztani (igen, szükségem lenne egy szkennerre):